2010.02.01. 16:02

újra jelentkezem. épp ideje írnom :D

szóval azóta is történt pár dolog, amióta nem írtam. először is voltam a Banya Bálban. Bugyin rendezték, és csak nők mehettek, vagy nőnek öltözött férfiak. verseny is volt, hogy ki a legjobb „nő” :D elég sok műsor volt, ami nem igazán volt érdekes, de az egyik műsor kimondottan tetszett: a csippendél só :D 4 csávó vetkőzött, bár azért a 4 kicsit túlzás volt. aztán persze táncikáltunk is. Pötyivel, meg az ő anyukájával meg az ő ismerőseikkel mentünk. nagyon sokan voltak, alig fértünk el az asztaloknál. negyed 4kor indultunk haza, és az Adrinál aludtam.

másnap (vasárnap) anyával mentünk az Óz, a nagy varázslóra. azt hittem, hogy borzalmas lesz, meg nem is volt nagyon kedvem menni, de nem bántam meg, mert tök jó volt.

jövő héttől kezdődik a kressz. már várom, bár úgyis tudom, hogy meg fogok bukni :D a Babettnek sikerült, tegnap meg a rutinon is átment. úgyhogy meg is verem ha ő nem bukik meg én meg igen.

anya szombaton ment műkörmöt csináltatni, én meg közben vigyáztam a kisgyerekre, hogy hagyja az anyját dolgozni, aztán átmentem Pötyihez dvdzni, meg tanultunk egy táncot :D. vasárnap meg  Szigetszentmiklóson voltunk, nagyon jó volt. utána meg mindenkit megfürdettünk a hóban:D...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dijush.blog.hu/api/trackback/id/tr881720234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása