A Táncsics Mihály Gimnázium Érettségi Vizsgabizottsága Bognár Klaudia Judit tanulót az érettségi vizsgán minden tantárgyból kimagasló teljesítményéért dicséretben részesítette.
Megértem, s talán ez azt is jelenti, hogy arra is megértem, hogy folytassam a blog írását. :) remélem örültök :D
Az elmúlt másfél évben rengeteg dolog történt, ami most hirtelen eszembe sem jut, de majd időközben mindig leírom.
Visszafelé haladva az időben:
Jelenleg itthon ülök, kicsit betegen, bár már kezdek gyógyulni. Persze h nekem is nyáron kell megbetegednem :D
Előző héten 3 napra (júni 16-19) Siófokra mentünk osztálykirándulni, persze ofő nélkül. Az idő tök jó volt, szóval sokat fürödtünk, esténként pedig a Petőfi sétányon hasznosítottuk azt, hogy érettek vagyunk :D
Előtte (14-15-én) érettségiztünk. Szerencsére elég korán túl voltunk rajta, így korán élvezhettük a nyarat. J nekem elég jól sikerült az érettségim, minden 5ös lett.
Matek 85%
Magyar 87%
Töri 85%
Német 86%
Angol 87%
Aztán majd kiderül, hogy hova vesznek fel… BGF pénzügy számvitelbe már eléggé beleéltem magam, szóval nagyon remélem, hogy oda.
Ebben a tanévben nem hagyományos helyen tanultunk. A sulit elméletileg felújították, gyakorlatilag viszont állt az építkezés. Alig pár tanteremmel nem tudtuk a suliba kezdeni a tanévet, így a halász móric kúriában töltöttük végzős évünket. Visszagondolva sokkal jobb volt, hiszen nagyobb szabadság jutott nekünk: csomót késtünk órákról, de nyoma sehol se maradt, akkor mentünk át a boltba amikor akartunk, és egész évben nem volt tesink :D Rengeteg hülyeséget is csináltunk, pl ellógtunk osztályszinten egy dupla matekórát, ez egyből 2 igazolatlan 18 embernek :D plusz nekem még lett volna aznap egy dupla info faktom, így én 4 igazolatlant kaptam :D de akkor is megérte.
Na elsőre elég is ennyi, majd nem felejtek el írni remélhetőleg. :DDDD